Ahogy írtam az 1. részben, az edzéssel kezdődött az életmódváltásom. Találtam egy helyes kis női edzőtermet a közelben, ahol eleinte főként gerinctréningre jártam. Az akkori túlsúlyommal még ez is megterhelő volt számomra, de kitartottam benne. Emlékszem egy olyan stretching (nyújtás) órára, ahol hanyattfekvésben a fejem mögé a földre kellett (volna) letenni a lábamat. Rajtam kívül mindenkinek ment, pedig voltak a teremben nálam sokkal-sokkal idősebbek is. Rettentően szégyelltem magam és meg voltam győződve arról, hogy elértem a határaimat, innen nincs tovább.
Próbálkoztam step aerobic edzéssel is, amivel szintén meggyűlt a bajom. Amellett, hogy túlságosan súlyosnak éreztem magam az ugrálásokhoz, a nagy kínlódások között nem maradt energiám odafigyelni a koreográfiára. (Egyébként ma sem szeretem a koreografált órákat.)
A legnagyobb siker a csoportos órákkal ebben az időben egyértelműen a gerinctorna volt. Egy csodálatos edzőt sikerült kifognom, aki szigorral, de kedvesen és elképesztő szakmai tudással tartotta az órákat. (Máig nem értem, hogy egy ilyen kaliberű edző, hogyan fordulhatott meg egy ilyen egyszerű, olcsó kis edzőteremben, valószínűleg azért, hogy találkozhassunk.) Mint utólag rájöttem, jógaelemeket használt az óráin, amiket idővel megszerettem. Eleinte nagyon kínlódtam még a lefelé néző kutyával is, ami azért a jógában egy nagyon alapvető póz. Nem bírta a vállam, a csuklóm, a tenyerem a nagy súlyomat, ami rájuk nehezedett. Minden egyes órán szerepeltek ugyanazok a gyakorlatok, például a lefelé néző kutya is, ezért idővel hozzászoktak az ízületeim, sőt, meg is szerettem. Nehezemre esett az alacsony kitörés póz is, egyszerűen mindenhol fájt. De főleg a térdem, ami a földön volt, hiszen nagyon nagy súly (a testem 😀 ) nehezedett rá.
Ezeken az órákon rendszeresen végeztünk nagy labdás gyakorlatokat is, a gerinc közeli izmok, lapockazáró izmok erősítésére, de egyensúlyozásra is. Az edző mindig körbejárt és ellenőrizte, hogyan végezzük a gyakorlatokat, segített, igazított. Emlékezetes pillanat volt egy ilyen lapockazárós gyakorlat közben, amikor megállt mögöttem és kitapogatta a lapockáim közötti területet. Elismerően azt mondta: hű, micsoda hátizmod van! Ez a dicséret leginkább őt magát illette, hiszen a professzionális munkája nélkül semmire nem mentem volna.
Amikor éppen nem csoportos gerinctornán voltam, akkor a gépes teremben. Első ilyen alkalommal nagyjából csak körbejártam a gépeket, megnézegettem, melyik mit tud, és amihez volt ötletem, hogyan kell használatba venni, azt kipróbáltam. Nagyon örültem, hogy ez egy olyan hely, ahol véletlenül sem fogok találkozni gyúrós izompacsirtákkal… 😀 Aztán – mivel a teremben nem volt személyi edző, nekem pedig pénzem nem volt ilyesmire – otthon lázas kutatásba kezdtem az interneten. Melyik gép mire való, milyen edzést ajánlanak kezdőknek, edzéstervek, gyakorlatok szabályos kivitelezése… Sok-sok órát töltöttem cikkek böngészésével és videónézéssel, aztán szépen apránként mindent kipróbáltam a teremben. A kis zöld baglyos noteszembe írtam fel minden gyakorlatot amit végeztem, a hozzá tartozó súllyal és ismétlésszámmal. Valószínűleg erősen tökéletlenül, de annál tudatosabban és fegyelmezettebben csináltam. Ekkoriban még az erősítő edzések mellett főleg szobabiciklin és elliptikus tréneren edzettem, ugyanis a futópad felső súlyhatárát ekkor még meghaladtam… De lelkes és motivált voltam, általában heti 4x ott voltam a teremben.
A kép az edzőterem ütött-kopott öltözőjében készült, azt hiszem, 2017 decemberében, a két ünnep között. Egyedül edzettem a teremben és nagyon-nagyon motivált voltam.
Sajnos a jó kis edzőterem először csak időszakokra, majd teljesen bezárt, a tulajdonosváltás és a részleges felújítás sem mentette meg ettől. Már korábban próbálkoztam egy másik teremben a férjemmel, akit időközben rábeszéltem az edzésre. 😀 Ott egyáltalán nem voltak csoportos órák, csak gépek. Neki jobban tetszett, nekem kevésbé, de azért jópár hónapig edzettünk ott. Hatalmas előnyeként azt élvezhettük, hogy az otthonunktól csak pár száz métert kellett sétálni a teremig.
Egy időre nekem elég lett a gyúrós teremből, egyszerűen fárasztó volt folyton tervezgetni az edzéseimet, számon tartani mindent. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy én borzasztóan maximalista vagyok. Nem nagyon fordulhatott elő olyan, hogy konkrét, pontos, leírt terv nélkül mentem volna a terembe, amit az előző edzések kiértékelése alapján állítottam össze. Ez a maximalizmus lehetett volna a vesztem is, de nem, csak talán a kelleténél több vargabetűt jelentett…
Fogalmam sincs, hogyan kerültem a futás közelébe. Talán eszembe jutott, hogy régen, otthon vidéken a kis pulikutyámmal milyen jókat futkároztunk a falu határában. Nem tudom. Mindenesetre úgy döntöttem, elkezdek futni. Hát, ez nem ment csak úgy, mivel ekkor még 90 kiló fölött voltam. De elszántam magam, hogy rágyúrok az 5 km lefutására. Igen, jól sejted, nem csak úgy ész nélkül tettem! Kerestem egy edzőtervet, ami a nulláról 5 km lefutására készít fel. Juhéjj, bele is vágtam, és végigvittem. Megcsináltam, lefutottam az 5 km-t, szerintem először a Margitszigeten. Oké, de hova tovább? Kerestem egy 10 km-es edzéstervet is, belekezdtem, de azt már nem folytattam, eddig tartott a lendület.
Apropó, futás és fogyás. Sok mindent mondanak róla, hogy segít vagy nem segít a fogyásban. Nekem az összes többi mozgásformára is az érvényes, hogy segít – ha jól eszem mellette. 😀 Ha éppen többet eszem a kelleténél, akkor azt nagyon nehéz – ha egyáltalán lehet – mozgással kompenzálni.
Mondhatod – valószínűleg joggal -, hogy állhatatlan vagyok. Hat hétig, amíg az edzésterv tartott, én is kitartottam. Aztán elfogyott a motiváció. A futással azóta is ellentmondásos a kapcsolatom. Egyfelől időnként azt érzem, hogy legszívesebben futnék, rohannék, szárnyalnék (és szerencsés pillanat, amikor ez épp akkor történik, amikor eredetileg is futni terveztem), ugyanakkor sokszor egyszerűen unalmasnak tartom. Szóval a futást megtartottam alkalmi mozgásformának, amikor kedvem tartja. (Ritkán van ilyen.)
Beütött a Covid, és vele a „maradj otthon”. Mivel ekkor már az étkezésben nagyon stabil lábakon álltam és lement kb 30 kiló (erről majd később írok), szerettem volna, ha a mozgás is megvan ezzel párhuzamosan. Korábban már beszereztem jógaszőnyeget és egyéb itthoni alkalmatosságokat – mert ha megveszed és van otthon, az már majdnem olyan, mintha használtad volna 😀 -, amik jól is jöttek, nekiálltam jógázni.
Kerestem olyan videókat, amik az én szintemen voltak, nem túl megerőltetőek és a jóga spirituális részét sem akarták lenyomni a torkomon számomra emészthetetlen mennyiségben. Arra jutottam – és ezt azóta is így gondolom -, hogy a jóga az egyik legtökéletesebb mozgásforma. Harmonikus, erősít is, nyújt is, igazán felfrissítő a testnek és a léleknek. Szerintem sokat segített ezt az időszakot átvészelni.
De aztán lassanként újra kinyílt a világ, én pedig nem nagyon folytattam az edzést. Mindenféle dolgom volt. A férjem viszont egy barátja rábeszélésére elkezdett járni egy nagy és menő edzőterembe, amit én már régesrég kinéztem, hogy hű de jó lenne oda járni. Több dolog tartott vissza, egyfelől az ára, másfelől – és ez súlyosabb – az, hogy nem éreztem magam elég menőnek ahhoz, hogy egy ennyire fancy helyre járjak edzeni, ahol „bizonyára csupa szép és izmos lányok-fiúk illegetik magukat a tükörben”. De azért persze vágytam a modern gépekre és a rengetegféle csoportos órára, de legfőképp arra, hogy valami rendezett, szervezett kerete legyen a mozgásomnak.
Természetesen a nyughatatlan kutató-kereső énem nem állt le egy pillanatra sem, és olvastam, kutattam a különböző edzésformákkal kapcsolatban. Régebb óta vonzottak a saját testsúlyos, illetve funkcionális edzések, de keveset tudtam róluk. Vettem egy könyvet vele kapcsolatban, de hamar megállapítottam, hogy bármennyire is szimpatikus, nem lesz ahhoz motivációm, hogy itthon egyedül végezzem az edzést.
Így kb egy évvel azután, hogy a férjem elkezdett a fancy edzőterembe járni, az egyetemi tanév lezárulása után, végre én is beiratkoztam. Éppen csak egy kicsit szippantottam a gépes terem tesztoszteronszagú levegőjéből, már vettem is az irányt a csoportos órák felé. Természetesen a jóga, a gerinctorna és stretching mellett a funkcionális edzésekkel próbálkoztam először. De ez majd legyen egy következő fejezet. 😉
